Isonzo 110 tanulmányi kirándulás – tábori lelkészi kíséréssel (I.)

A növendékek Debrecen, Hódmezővásárhely, Szolnok és Nyíregyháza Honvéd Kollégiumaiból érkeztek katonai vezetőikkel. A növendékeket elkísérte a Kratochvil igazgatója, Fekete András alezredes is, illetve a debreceni hagyományőrzők, korhű, I. világháborús egyenruhában. A hadtörténeti előadásokat Dr. Stencinger Norbert hadtörténész és hadszintérkutató tartotta, a térséget Péter Szilvia idegenvezető mutatta be, míg az emlékhelyeknél tartott megemlékezéseken Sajtos Szilárd alezredes, kiemelt vezető református tábori lelkész szolgált.

Az utazás első napján a tanulmányi úton levők Szlovénia fővárosát, Ljubjanát tekintették meg, megismerve annak történelmét, és magyar vonatkozású kapcsolatait. A második napon indult az olasz hadszíntér – az Isonzó völgy és a Doberdo-fennsík megismerése.

Elsőként a Sveta Gorán az isonzói csaták magyar áldozatainak emlékművénél koszorúztak. Az Isonzó-folyó mentén az Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai közötti ütközetek 1915 júniusától 1917 szeptemberéig tartottak. Az olaszok tizenegy alkalommal próbálták áttörni a Monarchia védelmi állásait, ám mindegyik próbálkozásuk kudarcot vallott. Az így kialakult állóháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia 550 ezer, míg a velük szemben állók több mint 1 millió katonát veszítettek. A háborút a tizenkettedik isonzói csatában sikerült csak megtörni, amikor a német erőkkel kiegészült monarchiás csapatok áttörték az olaszok védelmét és jelentős területeket szereztek.


Ezután az „Isonzó Oroszlánja”, Svetozar Borojević von Bojna, az Isonzó-hadsereg monarchiás parancsnokának emlékművénél hallgatták Dr. Stencinger Norbert előadását, majd Isten igéjét.

Innen a Monte Santo Kostanjevica kolostorához kapaszkodtak fel. A XVII. században épült kolostor az Isonzó folyó völgyében áll, egy 143 m magas Kostanjevica-hegy tetejére épült. A kolostor templomát a környék lakossága egyszerűen csak Kapela (kápolna) néven emlegeti.

Később a megmászták a Monte San Gabriel lejtőit, s Kratochvil-gúlánál elhelyezték az emlékezés mécseseit. Ezek azok az emlékgúlák – összesen négy darab - melyeket Kratochvil Károly, akkor még ezredes, állíttatott 1918-ban a m.kir. 4. nagyváradi honvéd gyalogezred elesett hőseire emlékezve. Kratochvil arra bíztatta az utókor, hogy aki e emlékgúlák előtt megállnak, mindig mondjanak el egy imádságot.

A nap végén a Visintini Magyar Kápolnát látogatták meg a Doberdó-fennsíkon. A kápolna a front mögött kialakított nagy katonai temetők mellett, a Doberdo del Lago községhez tartozó Visintini településen áll. Magyar katonák kezdték el építeni még a háború idején, a temetőben nyugvó bajtársaik emlékére. A kápolna helyét állítólag IV. Károly király jelölte ki egyik harctéri látogatása során. Felavatását 1918 őszére tervezték, de a háború akkorra véget ért, ezért már nem szentelték fel, majd csak 2009. május 30-án, Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében, ökumenikus szertartás keretében, magyar–olasz összefogás eredményeként.

Sajtos Szilárd alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész minden helyen a 144. zsoltár szavaival hirdette Isten igéjét, mely zsoltár a felirata szerint imádság háborús időkben. A nap folyamán arról beszélt, hogy a zsoltáros tud arról, hogy vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor „Isten harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat.” Mégis rácsodálkozik az emberre, mint létezőre, mikor ezt kérdezi: „micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá? Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz.” Minden ember önálló entitás, egyszeri és pótolhatatlan. A háború egyik legnagyobb borzalma, amikor az önálló entitásokat, életutat egyszer csak adatokká transzformálják, s az ember eszközzé, számmá változik. E helyen sok-sok ezer fiatal látta, ahogy a „hegyek füstölögtek”, mindenfelé lövedékek repkedtek, s az itt küzdő, a hatalmas hegyek között a porszemnyi ember azt érezte, hogy rettenetes áradat ragadta el. Mégis, a legfontosabb a béke, hogy „ne legyen jajveszékelés a tereken!” Minden ember a jövő záloga. Bár sok százezer ember pusztult itt el, mégis „boldog nép az, amelynek az Úr az Istene!” Bár sokunk dédapja vagy ükapja harcolt e helyen, s sokan itt várják a feltámadást, mi mégis „boldog nép” vagyunk, hiszen a sok veszedelem között Isten megőrzött bennünket a mai napig. „S ez az örömhír, ez az evangélium az ilyen nehéz helyeken is” – zárta igehirdetését a tábori lelkész. A Capalle Ungherese-nél a lelkész vezetésével közösen elénekelték a magyar himnuszt is.