Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Bátran kérni...

Dudás Ferenc őrnagy, hódmezővásárhelyi református helyőrségi tábori lelkész gondolatai az 1Krón 4,10 alapján.

Jábec segítségül hívta Izrael Istenét: [] Bárcsak nagyon megáldanál engem és kiszélesítenéd határomat [] és megadta neki Isten amit kért. (1Krón 4,10)


A külmissziós katonai szolgálatban általánosan elfogadott tény, hogy a katona életlehetőségeinek határai beszűkülnek. Távol az otthontól, ingerszegény környezetben embert próbáló feladat a lelki ingerküszöbünk megfelelő szinten tartása. Természetesen a próbák sorozatában megedződik az ember és ha visszanyeri saját térfelét, újra a kiteljesedés irányában mozog. A zsoltáríró is azért ad hálát Istennek, mert tágas térre vezette ki, ahol korlátait lebontva és határait kitolva idővel, térrel és ezáltal újabb lehetőségekkel ajándékozta meg. A sikeres és eredményes élet alapfeltétele, kimozdulni arra a tágas térre, amiről a zsoltáríró beszél, ami az Isten áldásának és szabadításának a jele.


És itt van előttünk Jábec, aki szeretne eredményeket az életében, mert az eredménytelenségbe bele lehet rokkanni. Az egész élete nem úgy alakult ahogy várta. Nevének jelentése, fájdalomkeltő (9. vers), az anyjának fájdalmat okozó, szép magyar nyelvünkben van erre egy kifejezés: anyaszomorító. Ez a startkő. Innen indul az élete. Beszélni, járni még nem tud, de egy biztos, ahányszor a nevét kiejtik, emlékeztetik arra, hogy hogyan fogadták ebbe a világba. Környezete az előítélet pecsétjével bélyegezte meg, képet alkotott róla, bekeretezte, rögzítette, korlátozta „szorítja, nyomja összefogja egyik dolog a másikat s igy lesz mindenik determinált.” (József Attila: Eszmélet). De Jábec hitte, hogy az ember nem az, amit mások mondanak vagy gondolnak róla, hanem a lehetőségek és a képességek embere, amivel Isten bőkezűen megajándékozza gyermekeit. Ez a felismerés változtatta meg a kereteket és a tartalmat is az életében és vezette Isten elé bátor és őszinte imádságban. Legyen fénylő példa előttünk Jábec hitének elevensége és mélysége, hogy Isten, aki egyetlen szavával létrehozta a világot, egyetlen érintésével meg tudja változtatni az életünket is.