Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Adventi készülődés Nyíregyházán, a 2. Területvédelmi Ezrednél

December 1-je a 2025-ös év adventjének első vasárnapja. Ennek apropójaként tartott adventi áhítatot Sajtos Szilárd alezredes, kiemelt vezető református tábori lelkész Nyíregyházán, a MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezrednél.


A tábori lelkész áhítatában arról beszélt, hogy az advent határhelyzet. „Az első advent pont ilyen, teljesen emberi határhelyzetekkel kezdődik. Az egyik adventi kulcsfigura, Zakariás, a későbbi Keresztelő János apja, aki Krisztus előfutára, nem hiszi el, hogy vénségére gyermeke születhet, és megnémul. Egy funkcióját vesztett, néma pap. Pedig azt írja az evangélium, hogy feleségével, Erzsébetteligazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint”.


A másik, talán ismertebb adventi alak, József, akinek egyszer csak összeszűkül a világ, bizonytalanná válik, amikor szembesül azzal, hogy a jegyese, Mária gyermeket vár. Pedig József – ezt olvassuk –
igaz ember volt”. Kelet felől bölcsek kelnek útra, céljuk, inspirációjuk volt,mert láttuk az ő csillagát”, okosok, tudósok voltak, aranyat, tömjént és mirhát hoznak, gazdagok, vagyonosok, és egyszer csak nem lelik az utat, bolyonganak. Az advent határhelyzet, amikor a világ – az olyan fogalmak, mint igazság, fedhetetlenség, okosság, gazdagság, cím és rang - bizonytalanná válik az ember körül, s az ember kénytelen szembenézni létezésének törékenységével. Így futunk bele a Karácsonyba majd, ami a találkozás, a megérkezés és a megértés ünnepe a Krisztusban.


Az adventi koszorú első gyertyáját Ragány Róbert alezredes, az Ezred törzsfőnöke gyújtotta meg.