Hősök napja a Debrecenben, tábori lelkész szolgálatával
A megemlékezés kezdetén a Debrecen Helyőrségi Zenekar kíséretében az egybegyűltek a Himnuszt énekelték el, majd Kiss Róbert főtörzszászlós, a MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár vezénylőzászlósa mondott emlékbeszédet, megemlékezve a magyar hősi halottakról, a Dandár Afganisztánban elhunyt katonáiról, és a magyar katona hősi eszményéről.
Koszorúkat helyeztek el a mauzóleum előtti kőoroszlánnál a Lövészdandár, a Felderítő Ezred, a Hadkiegészítő Parancsnokság, a Kratochvil Honvéd Kollégium, a rendőrség, tűzoltóság, a Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltár, a Honvéd és Társadalom Baráti Kör és a nyugdíjas szervezetek képviselői.
Sajtos Szilárd alezredes, tábori lelkész Mikeás próféta könyvének 4. része alapján hirdette isten igéjét: „Az utolsó napokban az Úr házának hegye szilárdan fog állni a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlenek hozzá a népek. (…) Igazságot szolgáltat majd valamennyi nép között, ítéletet hoz a távoli, erős nemzetek ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, és senki sem háborgatja őket. Maga a Seregek Ura mondta ezt!”
Igehirdetésében arról beszélt, hogy az a fogalom, hogy „hős”, mindenkinek más képet hív be a tudatába: valakinek teljesen neutrális, csak egy üres szó, míg másoknak - ahogy monda – nekünk, akik ott voltunk Afganisztánban, hús-vér embereket, történeteket. Hiányoznak. Mint ahogy nagyon-nagyon sok magyar családból hiányoztak a két háborút követően fiak, testvérek, férjek, apák. Nem akartak hőssé lenni, csak valahogy így alakult. S nem maradt utánk más, csak üres hely a családi asztalnál és süket csönd. Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért c. könyvének első lapján olvasható Keresztúry Dezső: Sírvers c. költeménye. Ennek utolsó sorában írja:
Szívetek őrizzen: milliók eleven milliókat.
Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.
Jóra parancs! Kötelező az emlékezés, mindazokra – nagyapáinkra, dédapáinkra – akik a legtöbbet, az életüket adták ezért a Hazáért. Jóra parancs, mert a cél nem a háború igazságos voltának kutatása, hanem az igazságos béke megnyerése, ahogy az Ige mondja, „Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, és senki sem háborgatja őket.”